Újdonságok
Enrique:Hatalmas év volt a 2014!
2014.12.20 12:39
Az FC Barcelona vezetőedzője szerint különleges év volt 2014, amit illene jól zárni akkor is, ha nem sikerült első helyen fordulni a következő évre. A Córdoba elleni bajnoki mellett saját és a csapat idei szereplését is minősítette, olvasható a sport.es-en.
"Hatalmas és jó év volt. Először...
Újra együtt játszana Valdes és Ronaldinho?
2014.12.20 12:35
Az FC Barcelona volt kapusával kapcsolatban sokféle pletyka kering, most éppen Közép-Amerikából van érdeklődő, írja a sport.es.
A mexikói Querétaro nevű klub bejelentkezett Víctor Valdésért, aki jelenleg még csapat nélkül van annak ellenére hogy egyre több helyről jelezik, az MU vinné őt már a...
Messi nyilatkozott Henryről
2014.12.20 12:33
Az FC Barcelona csatára nagyon szép szavakkal búcsúztatta a héten visszavonulását bejelentő egykori csapattársát, s egy kevéssé ismert momentumot is felidézett ennek okán, olvasható a sport.es-en.
"Thierry barátom, sosem fogom elfelejteni azokat a szép pillanatokat, amiket együtt éltünk át....
Gera: Lemondtam a válogatottságról, miután kinevezték Pintért
2014.12.20 12:29
Pintér Attila kinevezése után Gera Zoltán nem számított rá, hogy valaha még lesz lehetősége a magyar válogatottban pályára lépni, így kellemes meglepetés volt neki, hogy Dárdai Pál később számított rá. Az FTC labdarúgója úgy érzi, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az ősszel, de azt elismerte,...
Ebben a formában egyedülálló a magyar stadionfejlesztés" - mondja a FIFA elnökjelöltje
2014.12.20 12:26
Mint arról beszámoltunk, Magyarországra látogatott Jerome Champagne, a FIFA elnökjelöltje. A beszámolók szerint a sportdiplomata a Ferencváros, az Újpest, a Videoton és az MTK elöljáróival egyeztetett, nevezetesen Roderick Duchatelet-lel, Domonyai Lászlóval, Orosz Pállal és Balogh Attilával. A...
Kassai TOP 10-es bíró lett egy szaklapnál
2014.12.20 12:24
A világ 9. legjobb játékvezetőjének választotta meg Kassai Viktort egy nemzetközi internetes portál. A footballstopten.com a közelmúlt teljesítményét vette alapul, és egy karrierje elején járó szerb sípmestert állított az első helyre.
A footballstopten.com – ahol a weboldal nevéből is kiderül –...
Liverpool: végre megvan Suárez utódja, 40 milliós csatár jön?
2014.12.20 12:21
Angol és olasz sajtóhírek szerint a Liverpool labdarúgócsapata a téli átigazolási időszakban szeretné megszerezni a Napoli argentin klasszisát, Gonzalo Higuaínt.
Higuaín pótolhatja Luis Suárezt? (Fotó: Reuters)
A pályafutása alatt többek között a Real Madridban...
MLS: impozáns stadion épül 200 millió dollárból Las Vegasban
2014.12.20 12:20
Las Vegas városa áldását adta egy 200 millió dolláros labdarúgó-stadion megépítésére annak a reményében, hogy az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) bővíti az első osztály létszámát.
A látványterv már kész, a megvalósításhoz az MLS jóváhagyása is szükséges...
Eurofoci: új találmány, vízálló mezzel sokkolnak a norvégok
2014.12.20 12:19
Sok fura mezt láttunk az utóbbi időben: a Napoli labdarúgócsapata terepmintával, a Real Madrid pedig legutóbb sárkánnyal lepte meg rajongóit, sőt írtunk már szmokingos, sörös, valamint brokkolis csodáról is. Norvégiában most azonban sikerült olyan trikót gyártani, amilyet még nem látott a...
MU-játékosoktól kért aláírást a leukémiás kislány - a fejére
2014.12.20 12:18
Néhány Manchester United-játékos meglátogatott egy 12 éves, leukémiás beteget a városi gyermekkórházban. Rooney, Giggs, Van Persie és Mata ahelyett, hogy posztert vagy mezt írt volna alá, a kislány fejbőrét látta el kézjegyével – eleget téve ezzel a kis beteg...