A 94. percben jött a Barcával 1,9 millió

2014.12.04 14:35

Valószínűleg soha nem örült annyira gólnak az a brit fogadó, aki az egyik vezető irodánál tíz mérkőzést tett meg, de végül a Barcelona 94. percben szerzett találata kellett, hogy nyerjen.

Nem mindennapi oddsokat sikerült pedig odáig behúzni a bátor szerencsevadásznak, így például a Manchester City 2,40-es, a Bordeaux 2,30-as, a Fiorentina 2,20-as, a Wolfsburg és a Palermo 2-es szorzóért győzött.

A Villarreal, a Benfica, a Milan és a Sevilla diadala csak hab volt a tortán, így minden a vasárnap esti Valencia-Barcelona rangadó eredményén állt. A tét nagyjából 4 ezer forint volt, a várható nyeremény majdnem 2 millió.

Odds szerint a harmadik legsimább találkozó volt, de a katalánok felemás őszét, és a Denevérek feltámadását látva mégsem tűnt annak. Nem is volt az. Luis Suárez meg nem adott gólja után úgy érezhette, ő a legpechesebb a világon, ám mikor Claudio Bravo kifogta Álvaro nagy lövését a hajrában, felcsillant a remény.

Persze az idő  telt, a Barca hiába támadott, lövése sem volt, így már bőven a ráadásban jártunk. Ekkor Messi beívelte, Neymar közelről még a kapusba fejelte, ám Sergio Busquets bevarrta. A 94. percben! Hihetetlen!